2011. január 6., csütörtök

Levél-para

Az elmúlt héten figyeltem a fácskát. A levélhullás már minimálisra csökkent, viszont egyre több levélen észrevettem, hogy barnul. 

Utánaolvastam kicsit, kiderült, hogy túl sok/túl kevés víz miatt lehet. Eddig 4 naponta áztattam, kb addigra száradt ki kicsit a föld felszíne (és kókadoztak is a levelei). Ezen kívül naponta többször permeteztem is.

Tegnap az összes barna részt levágtam, hogy másnap meg tudjam figyelni, hogy lesz-e új. Amit máshogy csináltam ezen a napon, hogy nem permeteztem meg, bízva abban, hogy a szobámban elég pára van a fácskának. 

A tippem bevált, egyetlen barna folt sem alakult ki!! Nem is kókadoznak még a levelek, és a földje is elég nedves. Ezentúl 2-3 naponta kap egy kis permetet, legalább azért, hogy a por ne tapadjon meg a levelein és tudjon rendesen lélegezni. Az áztatást ("fürdetést", ahogy mi hívjuk) 3-4 naponta igényli, és így is fogja megkapni.

Ha a fentiek alapján gondozom, és megáll teljesen a levélhullás, és tényleg nem lesz egy új barna folt sem a levelein, akkor el kell kezdenem tápoldatozni. Télen havi egyszer igényli, a szakirodalom szerint. Kérdés viszont, hogy mit kell majd neki adnom......?! 

3 megjegyzés:

  1. Szia, nem tudom, nézed-e még ezt a blogot, de lenne egy kérdésem. Én is kaptam egy ilyen Serissa bonsai-t egy hete, de nagyon hamar elkezdtek az egyik felén sárgulni-barnulni a levelek, le is dobott sokat. Eddig két-három naponta öntöztem, vagyis bemerítettem vízbe egy-két percre. Permetezni nem szoktam.
    Szerinted mi lehet a baja? Túl sok vizet kap, vagy túl keveset? Nálunk most a lakásban elég meleg van, napra nem tettem ki, nem tudom, mit csináljak vele. Ha tudsz segíteni, az jó lenne! Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Szia, jol csinalod. Sajnos nyugos farol van szo, a helyvaltozasra is reagalhat igy. Az egy ket perces aztatas alatt atazik a fold? Ha igen akkor szerintem nem tudsz semmit jobban csinalni.

    VálaszTörlés
  3. OK, köszi, közben megkérdeztem a helyen is, ahol vettük, azt mondta az eladó, hogy vigyem be magammal a fürdőszobába zuhanyzáskor, és estére húzzam nejlonzacskóba a lombját (!), mert nagyon kell neki a páradús levegő. Ezt csak, mint tippet írom meg, egy-két hét alatt kiderül, segít-e rajta...
    Köszi még egyszer!

    VálaszTörlés